Bűnösnek érzem magam

Azok a személyek, akik régebb óta ismernek már, pontosan tudják, mennyire szeretem az állatokat, közülük is főképpen a macskákat. Amióta az eszemet tudom, mindig volt itthon egy, vagy több ebből a jószágból.
Jelenleg egy kicsi, kövérke(mert rengeteget eszik) fekete cica tulajdonosa vagyok, és egyszerűen imádom. Nem régiben csatlakozott a családunkhoz. Lényegében megmarták, nálunk kötött ki, és azóta sem ment el, amit nem bánok. Nagyon kezes macska, és okos is. Tudja ha enni adunk neki, és felemeljük a tálkáját, akkor le kell ülnie, mert nem adjuk oda neki. Az öcsém betanította.
Nem igazán szerettem soha a fekete macskákat, hála anyum babonájának, amit kissé rám ragasztott az évek alatt, de a Makka(igen, ez a neve, vagy Sziszuli. Mindkettőre hallgat.) nagyon édes. Olyan kövér feje van. Egész nap csak dögönyözném.
Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy nekünk sosem volt fajtatiszta macskánk, sosem vettünk sehonnan. Mindegyik macskánk kóbor volt, vagy a kóbornak a kölykei. Vagy mi hoztuk haza a kidobott macsekokat az utcáról, mint az előző cicánkat a Gerslit is - ki tudta nyitni a bejárati ajtót! Nem viccelek. Olyan nagy és kövér volt, hogy felugrott a kilincsre, és a súlyával lehúzta. Ha meg észrevettük, hogy nyílik az ajtó, és odamentünk meglesni, akkor a mancsával benyúlt és visszahajtotta, mintha nem is lenne nyitva. Rettentően okos volt. - vagy maguktól jöttek hozzánk.

A jobb szélső a lány, a másik kettő fiú

Most, hogy ezt tisztáztam mesélek egy kicsit. A falumban az óvodánál három nagyjából fél éves kiscicát dobtak ki, és ők azóta is ott kóborolnak. Egyik nap, mikor a nővérem jött haza az egyetemről, akkor az egyik cica hazáig követte. Konkrétan a bejárati ajtóig. Én, mint macskabolond, ahogy észrevettem lecsaptam rá, és kijelentettem, ha már itt van, akkor megtartjuk. Eddig is nyaggattam az egész családot, hogy legalább az egyiket fogadjuk be, mert nem bírtam nézni, ahogy mind a három ott van az óvodánál. Megszakadt értünk a szívem. Legszívesebben mindet haza hoztam volna.
Szóval most ott volt a cica, és én tényleg örültem neki, így a Makkának is lett volna játszótársa. Igen jól érted... Lett volna... Ugyanis nem tarthattam meg. A fő oka az volt, hogy a szomszéd macskák, illetve a miénk sem szívelte volna el, és másnapra lehet, hogy megölték volna.
Így tehát fogtuk a cicát és visszavittük az ovihoz. Adtunk neki, és a tesóinak is enni, majd ott hagytuk.
Szörnyen éreztem magam. Számomra ez olyan volt, mintha én dobtam volna ki egy állatot az utcára, mert nincs rá szükségem.
Alapjáraton nem vagyok oda azokért az emberekért, akik képesek ezt tenni egy állattal, és most úgy éreztem pontosan ugyanezt csinálom. Ahelyett, hogy befogadtam volna, visszavittem. Bízom benne, hogy valaki majd befogadja őket, bár már jó egy hónapja ott vannak, vagy legalább menhelyre viszik őket. Állítólag már a menhely ügyében intézkedtek.

Fáj a szívem értük. És a legrosszabb az benne, hogy én hagytam ott. Én vittem vissza, cipeltem a kezemben egész úton, és én tettem le az óvoda kapuiban.
Rettenetesen bánt, de a családomnak igaza volt. Ha nem viszem vissza, lehet másnapra már nem élt volna. Túl sok a környékünkön az olyan macska, amelyek képesek lettek volna bántani.