3 hely, ahová nem éri meg elmenni

Egyszerűen imádok új helyeket felfedezni.

Oda menni ahol még sosem jártam. 

És izgalmas élményekkel, érzésekkel hazatérni a családi fészekbe. 

Ám kivételek mindig vannak. 

Ezeket a tavaly nyáron sikerült is kifognom, ugyanis olyan helyeken jártam, ami említésre sem lennének méltók. Viszont összejött jó pár, így nem hagyhattam ki ezt a bejegyzést.
A mai nap ugyanis elhoztam nektek három olyan helyet, ahová kétszer is meg kellene gondolni, hogy odamegyünk-e vagy sem. Én egyet tudok róluk mondani: Soha többet...
Na de nézzük mik is ezek a "csodálatos" helyek, amikről szó van:

(A legelviselhetőbbtől haladtam a legrosszabb felé.)

1. Salgó vára
Salgó váránál egy és ugyanazon a napon jártunk, mint a somoskőinél - lásd lentebb -, ám ez minőségileg jobb volt mint a másik. A két vár egymással szemben áll a hegytetőkön, és tökéletesen látni lehet a másikat is. Na most a helyzet a következő. Salgó várát ugyanis eléggé nehézkes megközelíteni. Abból az irányból, ahonnan mi mentünk, minimum egy kilométeres, szinte folyamatos emelkedő vitt fel minket bent az erőben, ahol szinte a madár sem jár. Egy élmény volt negyven fokban, nem túrázós felszerelésben felbaktatni a vár romjaihoz, ahol természetesen egy cseppnyi árnyék sincs, és az út a vár közelében már szinte életveszélyes  - jó ez kis túlzás - kategóriát súrolja.
 Köves út visz fel, majd kisebb sziklamászás, ahol nem tudod hová lépj, majd felérsz és azonnal kint találod magad a tűző napon, és sehol egy árnyék. Eddigre már jó esetben annyira lihegsz, hogy majd kiköpöd a tüdődet, a vérnyomásod már a plafont súrolja, és a legfőbb vágyad, hogy végre egy kicsit eltűnj a melegről, és leülhess.
Hát csak szólok, ez nehezen fog összejönni.
Ahhoz, hogy ezek a kis eget nem rengető kívánságaid valóra válljanak, még feljebb kell menned, ahol már lépcső vár rád. Ha szerencsés vagy, akkor pont olyantájban érkezel mint mi, és az egyik lépcsőnél le tudsz ülni, mert akkor pont árnyékban van. Ha nem, akkor mehetsz még tovább felfele ezen a lépcsőn is, majd még egy jó kis meredeken. Ezután érsz fel a kilátóba - azaz a vártoronyba - ami fedett, és árnyékot biztosít.
Viszont pad sehol.
Maximum annyit tehetsz, hogy a lépcsőre ülsz, vagy egy kis bent kiálló sziklára. Ha meg nincs hely, akkor marad a tűző napon ücsörgünk a várfalon, és bízunk abban, hogy nem esünk le a mögöttünk lévő szintre.
Ez a vár elég ramaty állapotban van, ám mégis messzemenőleg ez tartja az első helyett. Nem - olyan - gazos, viszont a megmaradt falak nagyjából térdig, esetleg hasig érnek, és az egyetlen épen maradt tornya egy kilátó, ahonnan a látvány valami meseszép. Természetesen ahhoz, hogy ezt élvezni tudjuk el kell tűrnünk a tetőbe beköltözött darazsakat, amik százával repkednek körülöttünk. És ezek után irány lefele. Ugyanis ahol feljöttél ott vissza is kell menned. Csak kivételesen gurulsz a hegyoldalon lefele a kitaposott ösvényen. Ugyanúgy végig az erdőben egy kilométer hosszan.
 Nem mellesleg manapság annyira sokszor lehet hallani, hogy medvék jönnek át hozzánk a szlovákoktól, mi meg pont a határ közelében voltunk, és így volt egy kis félsz is a dologban. - Jó ezt mondjuk az öcsémnek köszönhetjük, aki mindenáron medvére akart "vadászni", anya meg rászólt, hogy ne mondjon ilyeneket, majd rájött hol vagyunk, és hogy medve... -
(De így még sunyiban, és a lehető leghalkabban megjegyzem, az erdő sokkal tisztább illemhelység, mint az autópályák pihenőiben állók többsége. Ugyanis mikor odafele tartottunk, és megáltunk pihenni, akkor nekem sürgősen el kellett mennem mosdóba, és borzalmas körülményeket tapasztaltam - mint utazásaink legtöbbjénél -, méghozzá, hogy a wc-ben a földön óriási pisitócsák vannak. Majdnem elhánytam magam....)

2. Oroszlányi Bányamúzeum
Jajj ne... Többet sose... Most komolyan. Mikor elindultunk otthonról, akkor még nem tudtam, hogy pontosan hová is megyünk - apa előszeretettel nem árulja el nekünk. szereti ha meglepetés lesz. -, így nem tudtam igazán lelkileg felkészülni. Mikor odaértünk, és kiszálltam az autóból, azonnal vissza akartam ülni és elmenni onnan. Már kívülről sem tűnt egy vonzó látványnak.
Semmi bajom nem lett volna vele alapjáraton, hiszen szeretem az ilyen helyetek, - még barlangászni is elvoltam. 200 méter mélyen voltam a felszín alatt. - , hanem az állapota volt a gond.
Elvileg több milliárdért fel lett újítva, és múzeummá lett alakítva, ami valljuk be egyáltalán nem látszódik rajta. Mindenhol rozsdás gépek, csövek, vasak, és fogalmam sincs mik hevernek, ami inkább emlékeztet egy roncstelepre, mint egy bányaközpontra. A belépőjéről meg ne is beszéljünk... 1000 forintot kérnek el azért, hogy bejárhasd a terepet, plusz elkérnek 300-t, ha kisvonatozni akarsz - totálisan felesleges... Maximum öt percet ülsz rajta. A belépőt szedő bácsi nagyon ránk akarta sózni, de nem engedtünk belőle. Azt mondtuk majd inkább sétálunk, és ahhoz hogy felmehess a toronyba, ami szintén egy kilátó lett még plusz 200 le kellett volna neki perkálni fejenként. Nem mellesleg az anno ott dolgozók éppen bulit/találkozót/afenesetudjamit tartottak ami miatt még kellemetlenebbül éreztem magam, de kissé megnyugodtam, mikor mások is érkeztek, és őket is lehúzta a kasszás bácsi. Szegények tényleg befizettek a kisvonatra is. Jó mondjuk ott volt kettő hét évesnél fiatalabb kisgyermek is.
Amúgy eredetileg ott ment - és a mai napig megy is - a szénbánya, aminek a csilehordozós, liftes bejáratát bebetonozták, hogy senki ne essen le. Összesen három dolog tudott itt lekötni egy pillanat erejéig, a negyediktől pedig a frászt kaptam, és a klausztrofóbia kergetett. Az utóbbival kezdem, ami nem, nem a barlangnak nevezett valamiben volt, ahová be lehetett menni, hanem a középpen meredő téglaépület beljesében található óriási gép miatt.
Ez a gép hajtotta ugyanis a liftet, amivel a bányászok lementek anno  - ezelőtt 10 évvel - a bányába, és ahol a csilléket is leküldték. Egyszeriben volt csodálatos, és rémisztő, sőt inkább rémisztő.Főleg úgy hogy ha nem vigyázol, akkor könnyűszerell lezuhanhatsz az alsóbb szintre. - Ismét túlzok, de lelátsz a talajban lévő lyukaknál. -
A három ami lekötött, pedig nem mások, mint a csillés lift, a vonatszerű szerkezet amivel a föld alatt közlekedtek, illetve a bányában elhunytak névsora. Több mint 200 név található ezen a listán, és a legtöbb az 1983-as évből, ahol egy szerencsétlen balesetben 37-en vesztették életüket.
Természetesen erről nem ezen a helyen értesültünk, mert sehol nincs megemlítve, hanem fel kellett mennünk az internetre, és magunknak kitalálni, hogy abban az évben mi is történhetett. Meg is találtuk a cikket, amit ide kattintva el is tudtok olvasni, már ha érdekel titeket.
Egy szó, mint száz ide sem megyek többet. Egyáltalán nem éreztem jól magam. Ide csak azok menjenek, akiket ténylegesen, jó 90%-ban érdekelnek ezek a dolgok, mert a többieknek bizony csalódás lesz. Hiszen többségében csak ócska rozsdás vasakat lehet látni - Jó meg persze a gépeket, amikkel ástak a bányában, meg csilléket, meg... nagyjából ennyi.
Jaj és a legjobbat kihagytam. Áll egy szobor az udvaron, amit örökbe fogadtak. Ki hallott még ilyet!? Furcsa...

3. Somoskői vár
Két szó... Két szóval tudnám az egész helyet könnyűszerrel jellemeznem, és még gondolkodnom sem kell rajta, ugyanis az ottlétemkor is megjegyeztem fennhangon. Turisztikai romhalmaz. De hogy miért? Megmagyarázom.
Maga a hely rengeteg látogatót vonz magához nap, mint nap, méghozzá azért, mert hihetetlen kaliberű reklámot kapott az egész, hiszen Somoskőnek, a magyar falunak a vára már Szlovákiában van. - Nem mellesleg ott van a közelében a bazaltorgona, ami tényleg szép. -
A vár ténylegesen a határon túl van. Apró, a földbe rakott betondarabok jelzik, hogy mikor haladsz át a szomszédos országba.
Anyummal ezt nagyon élveztük. Míg én átmasíroztam Szlovákiába, ő Magyarországon maradt. Más-más országban voltunk, de még is egymás mellett. Még kezet is fogtunk. Ilyet sem mondhat el mindenki magáról, hogy két külön országban voltunk és kezet fogtunk. Na szóval igen. Nagyjából eddig élveztük a történetet. Ezután ugyanis ami következett azt nem gondoltam volna.
Körülbelül három teljes órát utaztunk azért, hogy megleshessük eme "csodálatra" méltó helyet, de inkább maradtunk volna otthon.
Teljesen feleslegesen mentünk el. 
Az a helyzet, hogy a vár egy hatalmas romhalmaz, és még képesek arra hogy majdnem 500 forintos belépőjegyet szedjenek, mert miért is ne? Pedig a várban aztán egyáltalán nincs semmi látnivaló. Rengetegben jártam már az elmúlt évek alatt, de ez alulmúlta mindegyiket. Se egy történelmi - mintha annyira rajongnék érte - írás, se egy ágyú, de még csak talaj, tető és szinte falak sem. Az egész hely csupa gazban áll, és olyan kicsi, hogy tíz perc alatt végig lehet járni, és most nem viccelek. Egyetlen egy torony van épségben, ahová fel tudsz mászni, és meglesni a tájat, ami meg kell mondjak elég szép. Itt mintha a tetőszerkezeten látszana valamicske felújítási munka, amit ezelőtt vagy bő harminc évvel végezhettek, plusz valahol a várban van egy lezárt rész - na meg erőteljes húgyszag - ahová régen be lehetett menni, de a faszerkezet elkorhadt, és az egész beomlott. Azóta sem hozták helyre, helyette ott lapulnak a gerendák a mélyben.
Mint már említettem ez a hely vonzza a turistákat, és van egy olyan sejtésem, hogy egyiküknek sem esik le az álla a helytől. Tényleg ráférne egy alapos felújítás, esetleg valami történelmi múzeummá tenni, hogy legalább legyen a táj szépségén kívül egyéb izgalmas dolog is, amit meg tudsz csodálni.
És akkor a szuvenír... Hát ott haltam meg majdnem a röhögéstől. Mivel ugyebár a közelben van a bazaltorgona, így ilyen köveket árulnak a vár bejáratánál, és még vannak emberek, akik ezt megveszik. Pedig csak az orgonánál kell egy kicsit tovább menni lefele a lépcsőn, és pár méter múlva, egy csomó bazalt kőtörmelékkel találod szembe magad, ahová - természetesen saját felelősségedre - be is mászhatsz, és kedvedre vihetsz haza magaddal ingyen, és bérmentve annyi követ, amennyit akarsz. Én megtettem, és az öcsém is. Kerestünk kettő szép, kisebb méretűt és hazahoztuk őket. Legalább lesz nyoma, hogy ott jártunk.