Egyetem, OKJ, vagy esetleg mindkettő? Pályaválasztás előtt állóknak ez egy igazán nehéz kérdés tud lenni. Én személy szerint mindkettőt javasolnám, valahogy ez tűnik a legkézenfekvőbbnek.
De mielőtt belemerülnénk ebbe, nézzük meg külön-külön mindkettőt.
Egyetem
Az egyetemi létnek számos előnye tud lenni, mint például az, hogy kiszakadsz a otthoni környezetből, saját lábadon kezdesz el élni, hisz nagy valószínűleg kollégista leszel, aminek egy részét te, a másikat pedig a szüleid fogják finanszírozni. Az egyetemi lét nagy betekintést nyújt a felnőtt világba, konkrétan ez az időszak, amikor elengeded anyuci, meg apuci kezeit és a saját lábadra kezdesz állni.
A nővérem, aki a gimnáziumi évei után kezdte az egyetemet (nem mellesleg még mindig ott van) is ez az idő alatt vált önellátóvá. Eleinte anyáék finanszíroztak neki mindent, majd idővel a Reni talált munkát, és mostanra elérte azt a szintet, hogy teljesen egyedül tartja fent saját magát. Egyedül hétvégente jár haza.
Viszont az egyetemi lét nem csak fenékig tejfel. Gőzerővel meg kell küzdeni azért, hogy végig bírd csinálni. Reggeltől éjjelig tanulás, emellett munka, és minden egyéb elég megterhelő tud lenni. Mikor az ember először bekerül egyetemre, akkor hihetetlen nagy stressznek lesz kitéve. Folyamatos ZH-k, vizsgák. Garantáltan le fog menni rólatok pár kilo.
A másik, meg ha nem teljesítitek az elvárt szintet állami finanszírozású oktatásnál, akkor úgy dobnak át fizetősre, hogy még pislogni sem lesz időd, vagy kihajítanak az egyetemről.
Míg középiskolában szájbarágósan ismertették az anyagokat, mindenre vagy húsz példával, addig az egyetemen egy tanítási óra alatt ledarálnak több hónapi anyagot. Míg én OKJ-n két évig tanultam könyvelni, addig ez a nővéremnek az egyetemen egy hónap volt, ami durva. Nem magyaráznak el semmit érthetően, a legtöbb dologra magadnak kell rájönnöd, miközben segítségért szaladgálsz ide-oda. A nővérem mesélte, hogy amikor programozni tanították őket (gazdaságinformatikán van), akkor semmit nem mondtak el nekik, és rengeteget szenvedett vele, amire megértette a dolgokat. Világéletében négyes tanuló volt, így mindenki elcsodálkozott azon a tényen, hogy milyen lassan halad a tanulással.
A folyamatos stressz, nem mellesleg a nemi diszkrimináció is fent áll. Nem biztos, hogy mindenhol, de az informatikai karokon igen. Ugyanis az oktatók szerint egy nő nem lehet informatikus, így nekik sokkal, de sokkal többet kell küzdeniük a jó jegyekért. Azt mesélte még anno a Reni, hogy volt olyan, hogy ő szóban lefelelt és kettest kapott, míg egy fiú, aki ugyanazokat mondta el mint ő, négyest. Hát kérem hol itt az igazság?
OKJ-s képzés
Mivel engem nem vettek fel egyetemre - egy ponttal csúsztam le - így nem volt választási lehetősségem, OKJ-ra kellett mennem, és nem bántam meg. Sőt... Azt hiszem ennél jobban nem is alakulhatott volna az életem. Az első két OKJ-s képzés ugyanis ingyenes. Ha államilag támogatott suliba mész, akkor teljes mértékben, de ha magániskolába, mint amilyenben én is voltam, valamennyi térítési díjat kell fizetni. Nekem ez havi 9.000 Ft volt, ami nem volt nagy összeg azt tekintve, hogy semmilyen tölteléktantárgyam nem volt, minden nap dél-egy óra körül végeztünk, nem mellesleg a két év alatt a tanárok tényleg fel tudtak készíteni a vizsgáimra. Mindenképpen az iskolarendszerű OKJ-t ajánlanám, mert így nincsenek év közbeni vizsgák, amikre rengeteg pénz ki kellene fizetni, hanem ugyanúgy jegyeket kapunk, mint a középiskolában. Emiatt csak a szakmai vizsga költségeit kell állni. Ez 30.000-40.000 Ft között mozog nagyjából, de megéri.
Az államilag támogatott, iskolarendszerű képzés kissé másképp funkcionál, ugyanis ott betesznek egy-két tölteléktantárgyat, amivel nem igazán tudsz majd mit kezdeni. Az egyik ismerősöm végzett ilyenen, és neki reggel nyolctól este négyig órái voltak.
Én mindenképpen a magániskolát ajánlanám, igaz pénzügyileg lehet egy kicsit borsosabb mint egy állami, de mivel az OKJ ingyenes, ezért csak térítési díjat kell fizetni. Ennek cserébe tényleg olyan képzésben lesz részed, ami a javadra válik. Magániskolákba kevesebben járnak, így a tanárok is jobban oda tudnak figyelni a diákokra külön-külön, és ha elakadnak segítenek nekik. Ezekben az iskolákban nagyjából húsz fős osztályok vannak. Mondjuk ez nálunk pont kivétel volt, mert ötvenhárman kezdtük meg a képzést, ebből csak harmincan jutottunk el oda, hogy vizsgát akarunk tenni, és körülbelül húsz embernek lett meg. A többieknek azért nem, mert nem voltak hajlandóak akár egy szót is tanulni a két év alatt.
Egyetem és OKJ
Azt hiszem az a legjobb kombó, ugyanis ha elmész egy OKJ-s képzésre, akkor ott megszerezheted a szükséges alapokat az egyetemhez, így az sokkal könnyebb lesz. Főleg amiatt, hogy a tantárgyaid közül sok ki fog esni, azaz sok meg lesz már, és egyetemen nem kell őket felvenned, hála az OKJ-s képzésnek. Így sokkal egyszerűbb dolgod lesz mint másoknak.
Nem mellesleg, ha rögtön OKJ-val kezdesz, és félúton úgy döntesz, hogy nem szeretnéd folytatni, mert mégsem érdekel az az irány amerre elindultál, könnyűszerrel otthagyhatod, míg az egyetemet nem, ugyanis minden félévet vissza kell fizetned, ha úgy döntesz nem akarod befejezni az adott szakon a tanulmányaidat (már ha államilag támogatotton vagy).
Csak egy illetve két évet vesz el az OKJ-s képzés az életedből, de ennek köszönhetően kiderítheted, hogy a szakirány érdekel-e, illetve előnyt tudsz vele szerezni magadnak az egyetemeken. Ugyanis amellett, hogy kevesebb óráid lesznek, amiket fel kell venned, még a jelentkezésnél plusz pontot is fogsz kapni a végzettséged miatt.
Bárki bármit mond, véleményem szerint ez a legjobb megoldás, ha az ember egyetemre készül.
Én is elhatároztam, hogy jövő szeptembertől beülök az egyetem padjaiba, ugyanis a felsőoktatási képzéssel sokkal inkább el lehet helyezkedni, mint egy OKJ-sal. Viszont nagy valószínűleg a levelezőit fogom megpályázni, ugyanis így nem lesznek töltelék tárgyaim, illetve az iskola mellett dolgozni is lesz időm eljárni, mert a levelezőn csak hétvégente kell majd bejárnom, illetve előfordulhat az is, hogy csak két hetente. Nem mellesleg a levelező képzésen a vizsgák is egy fokkal könnyebben, mint nappali tagozaton.
Nem áll számdékomban senkit lebeszélni az egyetemről, illetve rábeszélni az OKJ-ra, hisz ez mindenki egyéni döntése. De azoknak, akik középiskola után kezdik az egyetemet javasolnám, hog kössék fel a gatyájukat, mert kemény lesz.
A nővérem szavaival élve: "Az egyetem olyan, mintha minden hónapban érettségiznék."
2017. november 19., vasárnap
Egyetem vagy OKJ-s képzés? Esetleg mindkettő?
Hogy ki vagyok?
Egy örök bloggerina, aki sehogy nem tud elszakadni az írástól, és nem is akar. ;)
Anyám tyúkja
Tags:
Anyám tyúkja
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne habozz. Oszd meg velem a gondolataidat. :)